Elkezdődött a szezon a számunkra. Első tétmeccsünket a
Magyar Kupában játszottuk a tavalyi évben a megyei 2 osztály 14-ik
helyezettjével. Nagy várakozással léptünk pályára az átalakított csapatunkkal.
Felálásunk: Rimóczi-Vass-Csabai, Csikós, Varga M, Bezsella,
Balassi, Kinyig, Varga D,
A mérkőzés nagy lövéssel kezdődött amit Szlávik eresztett el
és a kapufán csattant. A vendég együttes nem tudott helyzetet kidolgozni kapunk
előtt. Míg mi ismét távoli lövéssel próbálkoztunk:Balasi az ellenfél kapujától
22 méterre kapott labdát középén, amin tolt egyet majd jobbal ellőtte. A labda
a kapu bal oldalába vágódott. 1-0.
A vendég veszélyt az olykor rosszul működő les taktika
jelentette, amit viszont az utolsó pillanatban javítani tudtunk. A
félidőbenegy gólos előnnyel mentünk
öltözőbe.
A fordulás után többet támadott a vendég csapat. Egy szélen
elvitt labdát jól adtak középre amit be is rúgott a csatár. 1-1. Nem sokkal
később a vezetést is átvették, ismét a balszélen vitték le a labdát amire
középen jól érkeztek., a középre lőtt labdát a kapuba helyezték. 1-2.
Nem adtuk fel, aminek meg is lett az eredménye. A
kezdőkörbőlmagas labdát kapott Szlávik
aki a védőjét lefutotta és a kapussal szemben gurított a kapuba. 2-2.
Öt percre rá ismét vezettünk. Jobb oldalon elfutvaa jól beívelt labdára remekül érkezett
középen Varga Dani aki a hálóba helyezte a labdát. 3-2.A mérkőzés vége felé átéltünk pár meleg
pillanatot, de jól védekeztünk. El is dönthettük volna a mérkőzést de egy az
egyben a kapussal szemben elakadt benne a labda.